Orbán Erika vagyok, Bicske város óvodáinak óvodapszichológusa.
Tanulmányaimat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán végeztem.
Óvodapszichológusként feladatom a gyerekek óvodai életének támogatása.
Néhány gyermek az óvodai életében aggodalomra okot adó jelzéseket küld, pl. támadóan nyilvánul meg gyerekekkel, felnőttekkel szemben, vagy szorongó, visszahúzódó, túlzottan félénk, stb: jelzésnek nevezem, hisz ezek a furcsaságok a legtöbb esetben üzenetek, amik arról tudósítanak, hogy a gyerek bajban van, érzelmileg hiányt vagy sérülést szenvedett, belső egyensúlya, bizalma megingott.
Ilyen helyzetekben segíthetek a szülőkkel, óvodapedagógusokkal karöltve megkeresni, hogy a gyermek mely szükségletei nem elégültek ki, mi történt körülötte, vele, benne, mi az oka a szóban forgó jelenségnek.
Ennek megfelelően munkám egyik fontos része a szülőkkel folytatott konzultáció. A szülők megkereshetnek, ha valami aggasztja őket a gyermek viselkedésében.
Többek között: beilleszkedési, beszokási nehézségek, szorongás, otthoni vagy óvodai magatartási nehézségek. Akkor is számíthatnak a segítségemre, ha valami olyan esemény következik be a gyermek életében, ami változásokat okozhat a későbbiekben, ilyenkor preventív jellegű a megbeszélés, vagy ha már bekövetkezett a változás, körüljárhatjuk a témát alaposabban. Ilyen esemény lehet a szülők válása, közeli hozzátartozó halála, költözés, kistestvér születése, stb.
Munkám másik fontos része az óvodapedagógusokkal való folyamatos konzultáció, és a gyermek csoportban történő megfigyelése.
A gyermekkel való egyéni vagy kiscsoportos foglalkozást szülői kérés, óvodapedagógusi javaslat alapján kezdem el, a szülők írásos beleegyezése után, melyet lehetőség szerint megelőz egy vagy több, maximum 45 perces konzultáció a szülővel ill. gondviselővel.
Munkám főleg preventív jellegű, óvodai intézmény keretein belül terápiás munka nem folytatható.
Időpontot a következő módon kérhetnek tőlem:
- Pszichológiai szolgáltatást igénylő lap kitöltésével, amit az óvodapedagógusoktól kérhetnek – amint ezt kézhez kaptam, mihamarabb felveszem a szülővel ill. gondviselővel a kapcsolatot időpontegyeztetés céljából.
- e-mailen, címem: bvo.ovodapszichologus@gmail.com A probléma részletezése nem szükséges, a kapcsolatfelvételéhez szükséges információkat tartalmazza az e-mail: pontos név, óvoda és csoport, ahová a gyerek jár, telefonszám, és az időpont megjelölése, amikor hívhatom.
Kérdéseikkel forduljanak hozzám bizalommal.
Pszichológusi szoba
A Szivárvány Tagóvodában 2006 óta van kialakítva a terápiás jellegű foglalkozásokra alkalmas pszichológiai szoba. A sokféle játékkal felszerelt szoba a gyermekekkel folytatott munkának és a szülői beszélgetéseknek a tere.
Könyvajánló a pszichológustól
Bruno Bettelheim – Az elég jó szülő

Azoknak a szülőknek ajánlom ezt a könyvet, akik a gyermeknevelés bizonyos kérdéseit szeretnék maguk is átgondolni.
Az erre irányuló erőfeszítések közben válunk igazán szülőkké. Nevelési hibáinkat, ha törekszünk, ki tudjuk javítani és lehetséges, hogy „elég jó szülők” legyünk. Winnicott, angol pszichoanalitikus szerint, ha a csecsemő az „elég jó anya” arcába néz, ott önmagát látja, mert az anya arcán a gyermek érzései tükröződnek vissza úgy, mintha tükörbe nézne.
Az elég jó szülővé válás folyamatában közelebb jutunk gyermekkori és felnőttkori önmagunkhoz. A szülői önbizalom és önbecsülés növekedésével együtt a gyermek is jobban bízik magában. Így fog tudni megbirkózni az életben adódó számtalan nehézséggel, így lesz képes tartós kapcsolatokat létrehozni másokkal.
Csak az lehet jó szülő, aki szülői szerepében és a gyermekkel való kapcsolatában biztosnak érzi magát.
A könyv címe arra utal, hogy ha valaki jól akarja felnevelni gyermekét, nem kell tökéletesnek lennie. „A tökéletesség halandó ember számára nem elérhető. A tökéletességre törekvés rendszerint megakadályozza, hogy elnézőek tudjunk lenni mások fogyatékosságai iránt, beleértve saját gyermekeink fogyatékosságait is, márpedig a jó emberi kapcsolatokat nem lehet e nélkül a megértés nélkül kialakítani.”
Selma H. Fraiberg: Varázsos évek
Hogyan értsük meg és miként kezeljük a korai gyerekkor problémáit?
(Park Kiadó, 1999)
A könyvet különösen azok olvassák örömmel majd, akik szeretnék megérteni mi zajlik gyermekükben és akik szeretik hallgatni mások gyermekeinek történeteit is. Élvezetes olvasmányt jelenthet és egyben új felfedezéseket a több gyermekkel megáldott szülőknek is!
Az első 5 életév különböző fejlődési szakaszait és a szakaszokra jellemző, konkrét problémákat gyakorlati szempontból mutatja be. A kora gyermekkor első, bemutatott szakasza születéstől a tizennyolcadik hónap végéig tart, a második a harmadik év végéig, az utolsó a hatodik életévig.
A leírásánál és tanácsoknál annyival ad többet, hogy megismerhetjük a kisgyermek varázsos éveinek lelki folyamatait is. Varázsvilágát, ami kiegyensúlyozatlan, időnként kísérteties, viselkedése számunkra olykor megmagyarázhatatlan, mert nem lehet valóságos személyekre és eseményekre visszavezetni. Mágikus gondolkodása átszövi élete eseményeit, fantáziája szerint ő és cselekedete az okozója jónak és rossznak egyaránt. Gyakran szüleit is varázserejűnek éli meg.
Másként reagálunk a 2 éves és másként az 5 éves gyermek félelmeire, szorongásaira. Ha megértjük a fejlődő gyermek lelkét, akkor segítjük hatékonyan belső erőforrásai kifejlődését. A gyermek a szüleihez fűződő biztonságos kapcsolat talaján egyre jobban megkülönbözteti az objektív és szubjektív valóságot, egyre több tapasztalatot gyűjt, mely gondolatvilága fejlődéséhez vezet, varázsvilága az ésszerű gondolkodás felé fordul.
Angliában a II. Világháború alatt elárvult csecsemők és kisgyermekek számára mintaintézetet hoztak létre kiválogatott személyzettel, analitikus pszichológusokkal és optimális intézeti körülményekkel. A felnőtt és gyermek közötti jó kapcsolat kialakulásához minden biztosítva volt. Még ezek között a keretek között sem fejlődtek a gyermekek úgy, ahogy a családban felnövő gyermekek fejlődtek. Tévedhetünk néha a technikák alkalmazásában, lehetnek hibáink a gyermeknevelésben, ha erős kötelék van szülő és gyermek között, akkor ez ösztönzi döntő módon a fejlődést, a szellemi stabilitást.
A világ minden bölcsessége sem helyettesítheti a meghitt emberi kapcsolatokat, a családi köteléket- ez az emberi fejlődés lényege.
KIM JOHN PAYNE: EGYSZERŰBB GYERMEKKOR – HOGYAN NEVELJÜNK NYUGODTABB, BOLDOGABB, MAGABIZTOSABB GYEREKEKET?
A világhírű pszichológus-pedagógus szerző műve több országban valóságos mozgalmat indított el: szülőkét, akik nem hagyják, hogy korunk konzumkultúrája bedarálja őket, és egy élhetőbb, tartalmasabb, szebb gyermekkort kívánnak lányaiknak és fiaiknak biztosítani.
Ez a könyv arról szól, miként csökkenthetjük gyermekeink életében a fékevesztett tempót, a stresszt, a képernyők uralmát, a tárgyak, tevékenységek és tagolatlan információk sokaságát, melyek anélkül árasztják el és teszik függővé őket, hogy igazi örömet nyújtanának nekik. (Sőt: közvetlenül járulnak hozzá ahhoz, hogy napjainkban egyre több a különböző pszichológiai „címkével” ellátott – hiperaktív, figyelemzavaros, magatartászavaros – gyerek.)
Pszichológusi linkgyűjtemény
www.mindennapraegyjatek.hu
– Számtalan hasznos, kreatív ötlet kisgyermekes családoknak
www.jelenlet-pszichoterapia.hu
– elérhető pszichológiai segítség Budapesten
www.lelkiegeszsegert.hu
– elérhetó pszichológiai segítség Budapesten
www.dszit.hu
– minden, amit a szenzoros integrációs terápiáról tudni lehet (szakemberkereső, eszközök)
www.nane.hu
– a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület honlapja
www.cgjung.hu
– a C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület honlapja
www.who.int/mental_health/en/
– a WHO (Egészségügyi Világszervezet) mentális egészséggel kapcsolatos honlapja angol nyelven
www.pszichodrama.hu
– a Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja
www.lea.hu
– krízishelyzetben lévő várandós kismamák és anyák számára
www.lelekbenotthon.hu
– lélektannal kapcsolatos cikkek és vélemények, hozzászólások, a témákkal kapcsolatban aktív párbeszédre ösztönző oldal
www.tancterapia.hu
– a mozgás- és táncterápiát bemutató oldal
www.vadaskertalapitvany.hu
– információk a Vadaskert Alapítványról, tájékoztatók
www.vadaskert.nolblog.hu
– információk a Vadaskert Kórház és Szakambulancia aktuális helyzetéről, információk a szervezett programokkal kapcsolatban, beszámolók a tevékenységről
www.babanet.hu
– linkgyűjtemény kisgyermekeseknek és gyermeket váróknak
www.baba.lap.hu
– babavárás, szülés, kisgyermekkor, orvosi tanácsok
www.csagyi.hu
– a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület honlapja, melyen az azonos című folyóirat is elérhető
www.koloknet.hu
– Kölöknet: szakértők, cikkek, aktualitások, program- és könyvajánlók, jogtár és ami a legfontosabb: a jóleső empátia társul a megbízható szakértelemmel
www.lelektan.hu, www.pszichologia.hu
– mindkét címen ugyanaz az oldal jelentkezik, sok-sok információval a pszichológia területéről, pl. praktikus szakemberkeresővel
www.marci.co-net.hu
– egy testvérpár, Marci és Ági honlapja, az anyukájuk által gyűjtött versekkel, mondókákkal, dalokkal, találós kérdésekkel, babaszakácskönyvvel és más kedvencekkel
www.ringato.hu
– énekes, játékos, mondókás foglalkozások három év alatti gyerekek és szüleik számára, a kodályi elvek alapján
www.csaladinet.hu
– gyermekneveléssel, gyermeklélektannal és az egész családdal foglalkozó cikkek
www.szules.hu
– itt elsősorban azért ajánlom, mert a testvérkapcsolatokról szóló szeminárium érdekesnek ígérkezik, de a szüléshez kapcsolódó témákban érdekelteknek más miatt is hasznos lehet
www.szulo.hu
– Szülő-Csatorna, a szülőséggel és a gyermekekkel kapcsolatos cikkek gyűjteménye
www.diszlex.hu
– a Diszlexiás Gyermekekért Egyesület honlapja
www.fimota.hu
– praktikus és szakszerű segítség a hiperaktív gyermekeknek és szüleiknek
www.pozitiv-osze.freeweb.hu
– a POZITÍV Országos Szakmai Egyesület honlapja a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére
www.szigetigabo.freeweb.hu
– a gyereksarokban az egyes korcsoportok fejlődési jellegzetességei, gyógyító mesék és más hasznos dolgok
www.pedagogia.lap.hu
– a pedagógiával kapcsolatos oldalak gyűjteménye
www.autpont.hu
– az Aut-pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány honlapja
www.gribedli.hu
– számítógépes játékok tárháza, sok-sok letölthető erőszakmentes játékkal
www.vital.hu/nevelesi_tanacsadok_lista
– nevelési tanácsadók országos listája elérhetőségekkel
www.sos505.hu
– a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének honlapja
www.psyche-lelkisegely.hu
– internetes közösség és segítségkérési lehetőség
www.pszichiater.hu
– szakemberkereső és egyéb szolgáltatások
www.pszichodrama.lap.hu
– linkgyűjtemény a pszichodrámáról
www.pszichologia.blog.hu
– napi frissítésű blog a pszichológia érdekes területeiről
www.pszichologia.lap.hu
– linkgyűjtemény a pszichológiáról
www.pszichologusok.hu
– szakpszichológusok bemutatkozó oldala elérhetőségekkel
www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu
– Szendi Gábor klinikai szakpszichológus írásai a pszichoterápiáról és egyéb emberi kapcsolatokról
www.integrativ.hu
– az Integratív Pszichoterápiás Egyesület honlapja, szakember-ajánlóval
www.csaladterapia.hu
– a Magyar Családterápiás Egyesület honlapja szakemberek listájával
www.lelkisegely.lap.hu
– linkgyűjtemény a lelki segítségnyújtás témakörében sok érdekességgel
www.mmszke.hu (új link)
– a Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület honlapja, művészetterápiával dolgozó szakemberek listájával
www.egyszervolt.hu (ok)
– egy vidám, minden értelemben sokszínű, gyermek- és szülőbarát honlap, ahol az olvasók gyermekpszichológiával kapcsolatos kérdéseire Dr. Ranschburg Jenő professzor válaszol
www.optimistaklub.hu (fel van függesztve)
– egy szívderítő oldal, amelynek látogatása elsősorban két esetben lehet hasznos: ha igazán jó kedvünk van, vagy ha nincs igazán jó kedvünk