Adó 1%-a

jozsef attila tagovoda  Az 1-es Ovis Gyermekekért Alapítvány tisztelettel kéri, hogy idén is támogassák az alapítványt adójuk 1%-ával. Adószám: 18493265-1-07

Címlap

Szülői levél Március

Bicske Városi Óvoda

József Attila utcai Tagóvodája

Levél a Szülőknek !!!

KedvesSzülők!

                        Az elmúlt hónapban is sok-sok tartalmas programot, tevékenységet szerveztünk gyermekeink részére. A hónap elején jó hangulatú Farsangi bálon búcsúztattuk el a telet, kiszebábunk elégetésével el is „temettük”. A Generáli pályázat támogatásával az Alcsúti Arborétumban csodálhattuk meg a tavasz első virágának, a hóvirágnak szépségét, amelyről fényképeket is készítettünk, megtekinthetők óvodánk facebook oldalán. Mindennapjainkat a közlekedés köré szerveztük, éppen ezért sokat sétáltunk, és kirándultunk Budapestre, ahol a különböző nagyvárosi közlekedési eszközöket is megtekintettük, kipróbáltuk. (metró, villamos, trolibusz).
szul lev marc kep1

Programok 2016. március

március 05. (szombat): Nevelés nélküli nap, ügyeletet a KAKAS Tagóvodában biztosítunk

március 09. (szerda): Úszás befizetés

március 11 (péntek): Megemlékezés a nemzeti ünnepünkről, séta a Kossuth térre

március 14-15. (hétfő-kedd): A nemzeti ünnep és az áthelyezett munkanap miatt óvodánk zárva

március 16. (kedd): Tájékoztatás a Gyermekotthonban működő iskoláról az érdeklődő szülőknek

március 22. (kedd): Fényképezés: Maci, Méhecske, Katica csoportos gyerekeknek

március 22. (kedd) 17 óra: A tanköteles korú gyermekek szülei számára a Csokonai Általános Iskola bemutatkozó szülői értekezletet tart az Árpád utcai épületben.

március 23. (szerda): Fényképezés: Süni és Lepke csoportos gyerekeknek

március 25. (péntek): Húsvét az óvodában

Maci Csoport:

március 11.(péntek): Séta a Kossuth térre, nemzeti jelképek megtekintése

Méhecske csoport:

március 09. (szerda): Látogatás a kisállat kereskedésbe

március 16. (szerda): Séta a Gyermekotthonba

március 23. (szerda): Kirándulás az Alcsúti Arborétumba

Süni csoport:

március 04. (péntek): Piaclátogatás

március 16.(szerda): Báder Vadaspark látogatás

március 30. (szerda): Gólyafészek megtekintése

Katica csoport:

március 03. (csütörtök): vonatozás Budapestre, metrózás, villamosozás, közlekedés a fővárosban

március 17. (csütörtök): Látogatás a rendőrégre

Lepke csoport:

március 2. vagy 3. hete: Kirándulás Budapestre (Budai vár, Őrségváltás)

március 29. (kedd): Báder Vadaspark látogatás

Kérjük Önöket, hogy óvodánk alapítványát lehetőségük szerint szíveskedjenek támogatni adójuk 1 %-val!

Kedvezményezett neve: „1-es Ovis Gyermekekért” alapítvány

Kedvezményezett adószáma: 18493265-1-07

Támogatásukat köszönjük!

Óvodánkkal kapcsolatos bővebb információkhoz awww.bicskecskevarosiovoda.hu és a www.facebook.com/Bicske Városi Óvoda-József Attila utcai Tagóvoda címen jutnak.

            Bízunk további közös és sikeres munkánkban!

                                                                                  Óvoda nevelőtestülete
szul lev marc kep2

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik,
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb, aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.

"Ülj le közénk és regélj!"

 bemkk

Költészet napja

Ülj le közénk és regélj!

 A bicskei Petőfi Művelődési Központ a Költészet Napja alkalmából, immár 15. alkalommal hirdeti meg az irodalmat kedvelő gyerekek és fiatalok számára a

VERS-, PRÓZA és MESEMONDÓ TALÁLKOZÓT,

 amelynek célja a magyar irodalom népszerűsítése, megszerettetése a gyerekekkel, valamint a magyar dal és mesekincs felfedezése.

Jelentkezés feltételei:

A jelentkezők egy szabadon választott mű előadásával vehetnek részt a találkozón. A produkciók hossza a 4 percet nem haladhatja meg. Egy tagintézmény egy kategórián belül maximum három diákkal nevezhet.

Nevezni az alábbi kategóriákban és korosztályokban lehet:

 kukacKategóriák:

- vers,

- próza,

- mese

 Korosztályok:

- óvodások

- alsó tagozatosok

- felső tagozatosok

- középiskolások

Jelentkezési határidő: 2013. március 26.

A találkozó időpontja: 2013. április 11.

Nevezni csak Bicskéről és bicskei kistérségéből lehet. A kategóriák legjobbjai emléklapban és könyvjutalomban részesülnek.

Válasszatok egy verset vagy mesét és jelentkezzetek a Művelődési Központban!

Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola

kzsgyo4Budapest Főváros Önkormányzatának
Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája
2060 Bicske, Kossuth L. u. 42
Tel/fax.: (22)350-277, (22)565-301
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web:  www.kzsgyo.hu
 
„Bicske Városáért Közösségi Díjjal” kitüntetett intézmény

Tisztelt Szülők, Gondviselők !

Engedjék meg, hogy szíves figyelmükbe ajánljam iskolánkat, a gyermekotthonban működő Kossuth Zsuzsa Általános Iskolát. Kérem Önöket, áldozzanak néhány percet az alábbi bemutatkozás elolvasására. Amennyiben rövid kis bemutatkozásunk felkeltette érdeklődésüket, ha úgy gondolják, hogy tudnánk segíteni gyermekük megfelelő beiskolázásában, kérem, forduljanak hozzánk bizalommal.

Iskolánkba csalogató

Kedves Szülők !

„Hullatja levelét az idő vén fája…”– írja gyönyörűen Arany János az idő múlásáról. Bizony, szállnak az évek, mint a percek. Csak nemrég jött világra az Önök szeme-fénye, - gyermekük – , s lám, máris nagycsoportos óvodás, jövőre pedig következhet az iskola. Az iskolaválasztás azonban nem könnyű feladat, a lehető legjobb döntés meghozása nagy felelősség, s ez az Önök vállát nyomja. Több kiváló iskola található lakóhelyük közelében. Mindegyik megkeresi Önöket annak reményében, hogy oda írassák be gyermekeiket. Most mi is ezt tesszük ebben a csalogató  levélkében. Annak érdekében, hogy jobban megismerjék iskolánkat, az alábbiakkal tudunk segíteni:

A tanév során két játszóházat tervezünk – szervezünk, melyre szeretettel várjuk Önöket és leendő első osztályos gyermekeiket. A játszóházakat a jelenlegi és a következő tanévi első osztályos tanító néni tartja.


Kérem Önöket, jöjjenek el hozzánk, győződjenek meg személyesen a nálunk folyó családias hangulatú, gyermekközpontú, megértő és szeretetteljes pedagógiai tevékenységről.
A következő sorokkal gyermekeikhez fordulok, kérem, olvassák fel nekik!


Kedves Kisfiúk és Kisleányok!

Hozzátok szólnak Gárdonyi Géza író bácsi hívogató sorai:

"Gyerekek, gyerekek,
Iskolába jöjjetek.
Akár fiú, akár lány,
Várja őt a tudomány!
Elő veled, irka, táska,
Gyertek hamar iskolába!"

Szeretettel várunk Benneteket és Kedves Szüleiteket iskolánkba a tavaszi játszóházra!

Kedves Szülők !


Ősszel egy levélben fordultam Önökhöz és leendő első osztályos gyermekeikhez, melyben szíves figyelmükbe ajánlottam iskolánkat. A levélhez egy rövid kis bemutatkozó prospektust is csatoltam. Remélem, sikerült felkelteni érdeklődésüket.
Jelen levélkében a következőkről tájékoztatom Önöket és gyermekeiket:

Játszóházat szervezünk, melyre szeretettel várjuk Önöket, s leendő első osztályos gyermekeiket. A játszóházat a jelenlegi és a következő tanévi első osztályos tanító néni tartja.
Időpontja: 2013. március 22., péntek, 16.00-tól

Nyílt napokat is tartunk, melyek keretében tanítási órákon vehetnek részt. Az órákat a jelenlegi és a következő tanévi elsős tanító néni tartja.
Időpontok:
2013. április 10., szerda, 8.00 – 10.00 ( első két óra )
2013. április 11., csütörtök, 8.00 – 10.00 ( első két óra )

Beiratkozás időpontjai:
2013. április 18., csütörtök, 8.00 – 17.00
2013. április 19., péntek, 8.00 – 14.00
2013. április 22., hétfő, 8.00 – 17.00

A beiratkozáshoz kérem hozzák magukkal a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Kérem Önöket, jöjjenek el hozzánk, győződjenek meg személyesen a nálunk folyó családias hangulatú, gyermekközpontú, megértő és szeretetteljes pedagógiai tevékenységről.

Tisztelettel, szívélyes üdvözlettel:

                                                                        Hetényi Tamás igh.

Tel.: 30 630 4504
E-mail.: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola

FELHÍVÁS

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bicskei Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2013. április 8 – 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

csokonaialtisk

A beiratkozás helyszíne: 2060 Bicske, Prohászka O. u. 3. – földszint

Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyes azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt; és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni. (Mivel a lakcímkártya hátoldala tartalmazza a gyermek személyi azonosítóját, így elegendő azt bemutatni.)

A fentieken kívül kérjük bemutatni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és TAJ kártyáját.

A diákigazolványára 1.400,- Ft, melyet a beíratásnál kell kifizetni.
Ezt megelőzően azonban az Okmányirodában kell fényképet készíttetni a gyermekről, s az azt igazoló A/4-es lapot, rajta a NEK azonosítóval a beíratásra elhozni.

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bicskei Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.

Bárányos József
igazgató

2013. Március havi programok

 

Március 1-31. Középső csoportosok DIFER mérése
Március 1. (péntek)

Katica, Méhecske, Delfin csoport megfigyelő sétája a vasútállomásra

Március 4. (hétfő) Süni csoport látogatása a Suzuki Szigeti Szalonba

Március 5. (kedd)

17 óra

Vendégeink az iskolapedagógusok

Tájékoztató az iskolába lépőknek

Helye: Árpád utcai épület tornatereme

Március 6. (szerda) Delfin csoport könyvtári látogatása Tavasz közeleg... címmel

Március 7. (csütörtök)

Maci csoport ellátogat a Boros családhoz

Ismerkedés a kutyával, macskával

Március 11. (hétfő)

Delfin csoport látogatása az Elbert tanyára

(kutya, macska, ló megfigyelése)

Március 12. (kedd) Szent László iskolások Gergely-járása

Március 13. (szerda)

7.30-17.00 óráig

Étkezési térítési díj, úszás és népi játékok befizetése
Március 14. (csütörtök) Március 15.-ei megemlékezés a Kossuth szobornál
Március 19. (kedd)

A Süni csoport baromfiudvarba látogat

(kutya, macska, sertés)

Március 20. (szerda)

7.30-13.00 óráig

Pótbefizetés
Március 20. (szerda)

Maci csoport baromfiudvarba látogat a Szabó mamáékhoz

Március 21. (csütörtök)

Delfin csoport látogatása a Báder fogadóba

"Nálatok laknak-e állatok?"

Március 25-28-ig

Húsvéti népszokások felelevenítése

(tojásfestés, tojás-keresés)

Március 25-28-ig

Nyílt napok a gyermekcsoportokban

Március 26. (kedd)

Katica  csoport látogatása a Báder fogadóba

Háziállatok megfigyelése természetes környezetben

Március 27. (szerda) Maci csoport tavaszi kirándulása a Szent László patakhoz
Március 29. (péntek) Nevelés nélküli nap

Térkép_József Attila utcai Tagóvoda

 

Oldalainkat 160 vendég és 0 tag böngészi