Téli Napforduló

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

 

(részlet)

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.

A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.

(…)

A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.

Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.

Panaszom van kelmed ellen,
Hallja kend, nap uram!
Mi dolog az, sugarával
Bánni olyan fukaran?
Elballag kelmed fölöttem
Minden istenadta nap,
Kis szobám kelmedtől mégis
Egy sziporka fényt se kap.

Bertha Bulcsu: Tüskés Tibor
(részlet)

A téli napforduló már a primitív népek számára ünnep volt, az a kereszténység óta. Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Aztán egyre rövidülnek az éjszakák, és hosszabbodnak a nappalok… Amíg ember él, szükség lesz ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek…

Oldalainkat 31 vendég és 0 tag böngészi