Advent

 Az advent szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése.

 A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete az András napjához - november 30. - legközelebb eső vasárnap.

 Ádvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.

 

 

Ádvent első vasárnapja

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

Ádvent második vasárnapja

 

Színe hasonlóképpen a lila. Az ádvent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

Ádvent harmadik vasárnapja

Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, ádvent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

Ádvent negyedik vasárnapja

Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.

Az advent és a koszorú

Az adventi koszorú hagyománya

Az első karácsony, amikor a koszorú az áhítatos várakozás részévé vált, 1860-ban volt, amikor a berlini árvaházban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített, kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a még karácsonyig hátra lévő idő múlását.

A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én, Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya.

Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején. Majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.

Az adventi koszorún lévő gyertyák száma

A koszorút uraló négyes szám a karácsonyt megelőző négy hetet jelzi. Vasárnaponként eggyel több gyertyát kell meggyújtani, és mire elérkezik karácsony este, addigra az egész fenyőfa is fénybe borul. A koszorú fenyőágból készül, amelynek zöld színe az eljövendő reményt szimbolizálja. Az adventi dísz azért koszorú, mert a kerekség az örökkévalóság szimbóluma.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:

* Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
* zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
* Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
* Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).

Az adventi koszorú színei

Az egyik színmagyarázat szerint a gyertyák színe - a meggyújtás sorrendjében - kék, piros, fehér és lila. A gyertyák egy-egy vasárnaponként érkező angyalt szimbolizálnak.

Photobucket

A karácsony előtti negyedik vasárnap érkezik egy kék köpenybe öltözött angyal, hogy közelebb húzódjon az emberekhez.

 

A következő vasárnap piros palástú angyala már a tiszta szeretetet sugárzó embereket keresi.

 

A harmadik vasárnap fehér angyal jön, kezében fénysugarat tartva, és megérinti a sugárral azt, akinek tiszta szeretet lakik a szívében.

 

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és a béke dalát énekli. E daltól a földben szunnyadó valamennyi mag felébred, így újul meg tavasszal is az élet.

Létezik egy másik színmagyarázat is, ami sokkal népszerűbb és ismertebb napjainkban. A keresztény tanítás szerint az advent hagyományos színe a lila, a bűnbánat és a megtérés jelképe miatt. A koszorú négy gyertyája közül - a meggyújtás sorrendjében - az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik, a közelgő ünnepet szimbolizálva: rózsaszín.

A négy gyertya története

Adventi gyertyafény

Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém,
hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj - csak ölelj, míg e láng ég!
S ha kialszik mind a négy,
szenteste gyúl helyettük ünnepi fény...
És nem kell, csupán egyetlen ajándék,
mit szívem karácsonyon úgy remél:
láthassam szemedben csillogni még,
sokáig e szépséges, adventi gyertyafényt.

Szoby Zsolt (Poet.hu)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.

Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.

Azt mondta az első:
Én vagyok a BÉKE. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.

Azt mondta a második:
- Én vagyok a HIT. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem...
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- Én a SZERETET vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám...
Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hiszen nektek égnetek kéne MINDÖRÖKKÉ!!!
Elkeseredésében sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a REMÉNY!!!

A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával ÉLETRE keltette vele a többit.
(A négy Gyertya mese szerzője:Veress Andrea Hajnalka)

kar1.png

kar2.png

kar3.png

kar5.png

kar7.png

kar9.png

kar10.png

kar11.png

kar12.png

kar13.png

kar14.png

kar16.png

kar15.png                          Ismeretlen szerző

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi