Elérhetőség

arpad ovalis
Cím: 2060 Bicske, Árpád utca 13.

Tel.: 22 / 952-261

Email:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Buszmenetrend

Mit eszünk ma?

golya szendvicsHeti étlap

 

OETI ajánlás

 

 

 

KÖSZÖNET

Kiszebáb égetés

Farsang 2016

Farsang 2016

Farsang 2016

Közzétette: Bicske Városi Óvoda - Árpád utca 13 – 2016. február 6.
 

"Ilyennek képzelem az iskolát" - rajzpályázat

KézA Ward Mária Általános Iskola (Budapest) rajzpályázatot hirdetett "Ilyennek képzelem az iskolát" címmel. A Ficánka csoportból hét nagycsoportos készített rajzot ebben a témában. A pályázó gyerekek alkotásaiból kiállítást rendezett az iskola, melynek megnyitójára és a díjátadó ünnepségre meghívót kaptunk. A képeken a jókedvű gyerekcsapat  látható, mely Debi néni és Vera néni kíséretében március 25-én délután Budapestre utazott. A díjátadón oklevelet, jelvényt vehettek át a gyerekek, majd uzsonnával, kézműves programmal folytatódott a vendéglátás. A kis csapat: Balázs Loretta, Éhmann Anna Vilma, Lányi Lili, Magyar Eszter, Majer Marcell, Ozvári-Lukács Sándor Áron, Pats Petra. Fotók a képek között.

Gyermek neurológiai szakrendelés

Iványi Ferencné
képviselő

 

Dr. Balogh Gyula
Igazgató Főorvos
Bicskei Egészségügyi Központ

 

Tárgy: Köszönet 

Tisztelt Dr. Balogh Gyula Főorvos Úr!

Képviselőként, és a Bicske Városi Óvoda intézményvezetőjeként köszönetem fejezem ki, hogy az általam közvetített és a körzetemben élő szülők által jelzett és kezdeményezett, hiánypótló, gyermek neurológiai szakellátás megszervezését, az érintettek számára elérhető, bicskei helyszínen való biztosítását felvállalta.

Magam is örömmel olvastam a szülők által közzétett információt, melyet idézek:

Értesítünk minden érintett kisgyermekes szülőt, hogy 2013. febr.22-től beindult a kisgyermekek fejlődés-neurológiai rendelése itt Bicskén. Minden 2. héten, pénteken 8-12-ig rendel Dr. Tóth Mária. Beutaló és időpont-egyeztetés szükséges. Napi max. 10 gyermek ellátása biztosított. A doktornő Tatabányáról jár le, ott egy komplex rehabilitációs teammel dolgozik együtt.

Munkáját, lelkiismeretes hozzáállását megköszönöm, további munkájához jó egészséget kívánok!

Mellékelem a problémát felvető édesanyák köszönő levelét.

Bicske, 2013. február 22.

 

Tisztelettel: 

Iványi Ferencné 
képviselő
Bicske Városi Óvoda vezetője

Rajzpályázat

Rajzpályázat

 Az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér fenntartója 

(a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt.) 

rajzpályázatot hirdet 

az ENSZ CSALÁDOK NEMZETKÖZI NAPJA alkalmából. 

„Az én apukám!” 

egyéni rajzpályázat 3-11 éves korú gyermekek számára 

A rajzpályázat fővédnöke: Halász Judit 

Téma: 

1. Készíts egy képet apukádról a munkahelyén, otthon, nyaraláskor, családi körben vagy játék közben! 

VAGY 

2. Készíts illusztrációt Halász Judit „Apa figyelj rám” című lemezének valamelyik számára! A dalok hallgatása közben csukd be a szemed, majd fogj egy ecsetet, ceruzát, zsírkrétát… és jelenítsd meg, hogy mit láttál magad előtt! Rajzold meg a dalok szereplőit, környezetét, hangulatát, de ha a kedved úgy hozza, alkoss arról, ami a dalok címéről eszedbe jut! 

 

Korcsoportok: 

  • 3-6 éves 
  • 7-11 éves 

Technika: Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek (grafitceruza, színes ceruza, filctoll, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, akril festék, akvarellfesték, kollázs illetve vegyes technika). 

Méret: A/4-es rajz- vagy kartonpapír 

Beküldési határidő: 2013. április 26. 

A beküldés módja: A pályaműveket személyesen vagy postán az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérbe (1067 Budapest, Eötvös u. 10.) kérjük eljuttatni a kitöltött pályázati adatlappal együtt. 

Az alkotás hátuljára kérjük, minden esetben írják rá a mű készítőjének nevét, életkorát és a mű címét. 

A pályázati adatlap letölthető a www.eotvos10.hu honlapról vagy beszerezhető az Eötvös10 recepcióján. 

Díjak: a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt., valamint a támogatók által összeállított ajándékcsomagok (belépőjegyek Halász Judit 2013. május 11-i koncertjére, Dörmögő Dömötör-előfizetés, játékok, könyvek…) Elbírálási és kiértesítési határidő: 2013. május 3. 

Az egyes korcsoportokban külön értékeljük és díjazzuk az alkotásokat. A nyertes pályázókat e-mail-ben, illetve levélben értesítjük. 

A legkiválóbb alkotásokból kiállítást rendezünk, amely egy hónapig tekinthető meg az Eötvös10 aulájában. 

Megnyitó és díjátadó: 2013. május 11-én (szombaton) 10.15 órakor, Halász Judit koncertje előtt 

Felvilágosítás a 06-1/690-0995-ös telefonszámon, ill. a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kérhető. 

2013. február

2013 Február havi programok

 

Február hó Középső csoportosok DIFER mérése
Február 1. (péntek)

Nevelés nélküli nap
Ügyelet a Kakas Tagóvodában

Február 5. (kedd)

Nyílt nap a Dínó csoportban:
Komplex ének, környezet megismerésére nevelés, vizuális foglalkozás.

Február 5. (kedd) Nyílt nap a Méhecske csoportban:
Mozgás- testnevelés, vizuális foglalkozás.
Február 9. (szombat) 19 óra Jótékonysági Szülői Bál a Báder Fogadóban
Baráti társaságokat és minden kedves bálozót szeretettel várunk!
Február 12. (kedd) Farsang1Farsang az óvodában, Nyílt nap
Jelmezes felvonulás, csoportok farsangi műsora.
10-11 óráig fényképész várja az érdeklődőket.
11 órától bábelőadás
11.45-től táncház a nagycsoportos gyerekek részére, Strack Orsolya néptáncpedagógus vezetésével.
Február 13. (szerda) Étkezési térítési díj, úszás és népi játékok befizetése 7.15-17.00 óráig
Február 14. (csütörtök) Kiszebáb égetés:
Télűző szertartás az óvoda udvarán.
Február 20. (szerda) Pótbefizetés 8.00-15.00 között
Étkezési térítési díj, néptánc, úszás befizetése.

 

2013. március

2013 Március havi programok

 

Március 1 - 31. Középső csoportosok DIFER mérése

Március 5. (kedd)
17 óra

Vendégek: az általános iskolák pedagógusai
Tájékoztató az iskolába lépőknek
Helye: Árpád utcai épület tornaterme

Március 7. (csütörtök)

Ficánka csoport – közös „vonatozás” ismerkedés a vonaton való közlekedéssel és annak szabályaival

vonat

Március 7. (csütörtök) 16.30 Csigabiga csoport szülői értekezlete
Március 8. (péntek)

hovirag„Hóvirág mező az arborétumban”

tavaszi autóbuszos kirándulás az Alcsúti Arborétumba

Március 12. (kedd) A Szent László általános iskolások Gergely-járása
Március 12. (kedd)
17 óra
Ficánka csoport szülői értekezlete
Március 13. (szerda) Étkezési térítési díj, úszás, népi játék befizetés 7.30 - 17.00 óra között
Március 14. (csütörtök)

marcius 15 1

Séta a Kossuth térre

Megemlékezés Nemzeti Ünnepünkről

Március 20. (szerda) Pótbefizetés 7.30 és 13.00 óra között
Március 21. (csütörtök) Katica csoport nyílt délelőttje
Minden kedves szülőt szeretettel várunk!
Március 28. (csütörtök) Csigabiga csoport nyílt délelőttje
Minden kedves szülőt szeretettel várunk!
Március 28. (csütörtök) Ficánka csoport nyílt délelőttje
Minden kedves szülőt szeretettel várunk!
Március 25 - 28.
(hétfő - csütörtök)

tojasHúsvéti népszokások felelevenítése

Locsolóvers, hímes tojás

Március 29. (péntek) Nevelés nélküli nap

Rajzpályázaton vettek részt

Ceruza

A Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. 2012-ben rajzpályázatot hirdetett óvodások részére, a pályázat témája: mire lehet használni a hulladékot, mi mindent lehet a képzelet útján álmodni belőle?
Csoportunk néhány lelkes tagja szép alkotásokat készített: Balázs Loretta pille palackból készíthető virágokkal díszített hintaállványt ábrázolt, Balázs Hanna, Bőke Lilien, Magyar Eszter és Nagy Natasa különféle ékszereket rajzolt: tarka műanyag- ill. üveg gyöngyökből fűzött láncokat. Horváth Patrik egy mindennel felszerelt kukás autót, Pats Petra pedig pille palack- madáretetőt rajzolt. Lányi Lili és Éhmann Anna rajzán színes üvegekből összerakott mesepalota látható, tarka üveg ablakokkal díszítve.Gyerekrajz


A két csoda-palotát ábrázoló kislány munkáit oklevéllel, mesekönyvvel jutalmazták a szervezők, melyeket a gyerekek szüleikkel személyesen vehettek át decemberben, a budapesti Mikulás-gyárban.
Az ezúttal díjazásban nem részesült hét másik ügyes kezű Ficánkának az FKF Zrt. levélben köszönte meg szorgos munkálkodását.
Fotók a Képek menüpont alatt találhatók.

Farsang a Ficánka csoportban

Farsang 10

Itt a farsang áll a bál...

2013. február 12-én délelőtt a Ficánka csoportosok farsangi mulatságot tartottak. Minden gyerek izgatottan készült az eseményre. Először a gyerekek az óvó nénik segítségével néhány verset és dalocskát adtak elő, majd következett a jelmezesek bemutatkozása. Az ügyességi versenyeket (pufi evés pálcikával, lekváros rizspehely evés kéz nélkül, táncolás tojással) pedig nagy eszem-iszom, dínom-dánom követte. Fotók a Képek menüpont alatt találhatóak.

Farsang 5  

Sajtközlemény 2013

Sajtóközlemény

Széchenyi 

Megújuló pedagógiai munka és környezet Bicske város óvodáiban 

2013 / 01 / 07

Bicske Város Önkormányzata  pályázatot nyújtott be a TÁMOP-3.1.11-12/2 kódszámú „Óvodafejlesztés” című könnyített elbírálású pályázati felhívásra.

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Megújuló pedagógiai munka és környezet Bicske város óvodáiban” című, TÁMOP-3.1.11-12/2-2012-0097 jelű pályázatot a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága 34 575 280 Ft összegű  egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt Európai Uniós forrásból valósul meg, a támogatási intenzitás 100%. A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2013.01.07., a fizikai megvalósítás határideje 2014.07.06.

A pályázati támogatás biztosítja:

•a tornaszobák felújításával a mozgás, a testnevelés és sport rendezvények egészséges, esztétikus környezetben történő megtartásának feltételeit

•Szivárvány tagóvodánkban az udvari játékeszközök bővítését, játszó eszközök beszerzését

•József Attila utcai épületünk tornaszobájának teljes felújítását

•Kakas tagóvodánk tornaszobájának átalakítását, hogy több gyermekcsoport mindennapi használatára is alkalmassá váljon

•az óvodai környezet megújítását az óvodai eszközök fejlesztésével

•a továbbképzéseken való részvétellel a pedagógusok szakmai tudásgyarapítását, a módszertani kultúra fejlesztését, a szakmai megújulást

•az előadásokkal, rendezvényekkel a szülők és óvodapedagógusok közötti tudatos nevelőpartneri viszony mélyítését

•a családi programokkal az óvoda és a szülői ház közötti kapcsolat erősítését, a generációk, nagyszülők–szülők–gyermekek tevékeny együttlétének megélését

•a nevelő munkán keresztül az óvodások harmonikus személyiségfejlődését

•a városon belüli közösségek kialakulásának elősegítését.

Célunk, hogy Bicske városában e fejlesztéssel még jobb óvodai ellátást biztosíthassunk gyermekeinknek és a családoknak.

Magyarország megújul

 

Dínó csoport

jel dino

Óvó nénik:

Böhmné Széplaki Márta (Márti néni)

Tóth Erzsébet (Betty néni)

 

Dajka néni:

Vida Istvánné (Kriszti néni)

 

Névsor:

Dn

 

  • D1
  • D2
  • D3
  • D4
  • D5

 Születésnaposaink:

dn

 

napirend

 

hetirend

Hevesi Judit - Óvodapszichológus

Hevesi Judit ÓvodapszichológusHevesi Judit vagyok. Hivatásom pszichológus, mentálhigiénés szakember és gyógypedagógus. Szakmai ismereteim bővítése, a tanulás, része az életemnek.

Bicske város óvodáinak pszichológiai munkáját látom el, mely nagy örömet jelent számomra.  

Az óvodapszichológus munkájának célja a kisgyermekek egészséges személyiségfejlődésének segítése a szülő, a gyermek és pedagógusa szoros együttműködésével. 

Tevékenységem egyik része a szülői konzultáció, amikor a szülő keres meg kérdéseivel. Ezek lehetnek nevelési kérdések, beilleszkedési, beszoktatási, otthoni vagy óvodai magatartási nehézségek, szólhat a szorongásról vagy a gyermeket ért váratlan vagy új (pl. testvérszületés) esemény feldolgozásával kapcsolatos elakadásokról. Iskolaérettséggel, iskolaválasztással kapcsolatos dilemmájukban is közösen kereshetjük a megoldást.

Tevékenységem másik fontos része az óvodapedagógusokkal folytatott konzultáció, mely kapcsolódhat egyetlen gyermek vagy az óvodai csoport problémájához. Feladatom a kapcsolattartás az intézmény segítő szakembereivel (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, gyermekvédelmi felelős) is.

Mindkét tevékenységkörhöz hozzátartozik a csoportmegfigyelés, illetve egy gyermek megfigyelése a csoportban módszere.

A gyermekkel csak a szülővel megbeszélve, az ő kérésére kezdjük el az egyéni, terápiás jellegű foglalkozásokat. Az óvodai kiscsoportos foglalkozások az óvodapedagógus kezdeményezésével és szintén szülői tájékoztatással történnek. Szülői és óvodapedagógusi megbeszélések pszichológiai vonatkozású részein szívesen veszek részt. 

Szeretném érdeklődésüket ráirányítani a Pszichológiai faliújságra kifüggesztett, az óvodás korú gyermekek életéhez kapcsolódó, havonta frissített írásokra.

Első találkozáshoz időpont egyeztetésére van szükség, melyet személyesen a Szivárvány tagóvodában kedden 8-14 óráig, telefonon a 22/350-814 számon, a Kakas tagóvodában hétfőn 8-15 óráig, telefonon a 22/350-072 számon és a József Attila utcai tagóvodában szerdán 8-10 óráig, telefonon a 22/350-936 számon tudunk megbeszélni.

 

Hevesi Judit
Óvodapszichológus

Különös közzétételi lista

Ezen a linken .pdf formátumban elérhető a Különös Közzétételi lista 2013-2014.

 

 

 

Archívum:

 

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012-2013

 

A NEVELÉSI ÉV RENDJE

 

Nevelési év:

2012. szeptember 1. – 2013. augusztus 31.

 

Az iskolai szünetek óvodánk nyitva tartását nem befolyásolják.

Az új gyermekek befogadása 2012. szeptember 1.-től folyamatosan történik.

A tevékenységek szervezése kötetlen és kötött formában történik.

  • 3-4 éveseknek november 1.-től május 31.-ig,
  • 4-5 éveseknek október 1.-től május 31.-ig,
  • 5-6-7 éveseknél szeptember 15.-től május 31.-ig.

 

 

Nyári élet szervezése június 1.-től augusztus 31.-ig történik.

Nyári zárás ideje alatt a gyermekek elhelyezését a szülői igényeknek megfelelően ügyeleti rend kialakításával biztosítjuk.

 

Az óvodák téli zárásának tervezett időpontja

2012. december 22.-2013. január 01.

Nyitás: 2013. január 02.

 

Bicske Városi Óvoda - tagóvodák nyári zárásának tervezett időpontja

Óvoda épületenként 6 hét:

2013. június 17. – július 26.                                                     Kakas tagóvoda

2013. június 17.-július 5. és július 29.- augusztus 20.             József Attila utcai tagóvoda.

(két részletben)

2013. július 8.-augusztus 20.                                                  Szivárvány tagóvoda

Nyitás: 2013. augusztus 21.

 

Munkaszüneti napok:
  • Október 23.
  • November 1.
  • December 22- január 1.-ig 
  • Március 15.
  • Húsvét hétfő
  • Május 1.
  • Pünkösd hétfő,
  • Augusztus 20.
  • Valamint az összevont munkaszüneti napok.

 

 

ÓVODÁK NYITVATARTÁSA

 

Óvoda épület

Nyitás

Zárás

Szivárvány tagóvoda

6.30

17.00

József Attila utcai tagóvoda

6.15

17.15

Kakas tagóvoda

6.15

17.15

 

 

 

 

GYERMEKLÉTSZÁMOK

 

Óvoda épület

Férőhely

Gyermeklétszám

Tankötelesek létszáma

Szivárvány tagóvoda

114

117

52

József Attila utcai tagóvoda

102

110

40

Kakas tagóvoda

200

197

119

 

CSOPORTBEOSZTÁSOK

 

Árpád utca

Csoport

Csoportlétszám

Óvodapedagógusok

Dajka

Csigabiga

 

Bense Gabriella

Monoriné Dancs Éva

Komlósné Bognár Mária

Ficánka

 

Benkőné Kalmár Debóra

Szintai Jánosné

Martonné Nemes Mária Krisztina

Katica

 

Véghné Kovács Szilvia

Dénesné Mónos Márta

Hiller Szilvia

Dínó

 

Bőhmné Széplaki Márta

Szántó Szilvia

Tóth Erzsébet

Méhecske

 

Dancsiné Czeiner Edit

Janovicsné Bálint Ágnes

Bárányosné Szabó Zsuzsanna

 

József Attila utca

Csoport

Csoportlétszám

Óvodapedagógusok

Dajka

Süni

 

Akliné Szabó Ildikó

Farkas Lászlóné

Zsigrayné Kiss Ildikó

Méhecske

 

Nagl Adrienn

Mattó Éva

Győrikné Városi Ilona

Maci

 

Klébert Jánosné

Bere Zoltánné

Burai Zoltánné

Katica

 

Karancsi Sándorné

Czekmaister Istvánné

Patkóné Batori Erzsébet

Delfin

 

Weigl Józsefné

Pechingerné Miklós Márta

Oláhné Erlein Judit

 

Rózsa utca

Csoport

Csoportlétszám

Óvodapedagógusok

Dajka

Pillangó

 

Takszné Simon Éva

Verbó Zsigmondné

Váradiné Taksz Gyöngyi

Mazsola

 

Nagy Mária

Krennert Zoltánné

Spindler-Somogyi Judit

Béka

 

Kronberger Sándorné

Kiripolszki Lászlóné

Kiháriné Járfás Éva

Kisvakond

 

Metlágel Csilla

Andorferné Melis Szilvia

Nádiné Bachmajer Tímea

Maci

 

Barta Andrea

Németi Judit

Polyákné Kovács Piroska

Csibe

 

Facsar-Veszeczky Andrea

Gulyás Lászlóné

Némethné Gloszauer Mónika

Teknőc

 

Nagyné Tábori Ibolya

Babitz Annamária

Tóth Mariann

Csiga

 

Kovács Róbertné

Ruff Ibolya

Hegyi Kinga

 

KÖTELEZŐ FELADATELLÁTÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS

 

Tevékenység

Fejlesztő

Időpont

Logopédiai fejlesztés

Százados Zsuzsanna

Komlós Veronika

Varga Andrea

Egyéni és csoportos foglalkozás beosztás szerint.

 

Fejlesztőpedagógiai foglalkozás

 

Fogarasi Lászlóné

Karai Anikó

Egyéni és csoportos foglalkozás beosztás szerint.

Szurdo - pedagógia

Hevesi Judit

Heti 2 alkalommal

Gyógypedagógia

Százados Zsuzsanna

Hevesi Judit

Varga Andrea

A meghatározott rehabilitációs óraszám szerint

Gyógytestnevelés

Kaliczáné Szalai Katalin

Heti 2 alkalommal beosztás szerint

Pszichológia

Hevesi Judit

H-CS 8-14 óráig

K-Sz 8-15 óráig

Ill szülői igény szerint

 

ÜNNEPEK, ÜNNEPÉLYEK, NYÍLT NAPOK

 

A városi ünnepeken,megemlékezéseken, az intézményt a vezetői beosztásban dolgozók ill. az óvoda munkatársai képviselik.

 

Szivárvány tagóvoda 

Megnevezés

Ideje

Fajtája

Felelős

Csoport névadó

Szeptember

 Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Ősz-köszöntő,

szept. 28.

Szülők számára nyitott rendezvény

Hegyi Kinga,.

Óvoda dolgozói

Könyvtári foglalkozások:

Magyar népmese hete

Szeptember 24-28

Csoportok egyeztetett foglalkotzásai.

Csoportos óvónők

Állatok világnapja

Október 4.

megemlékezés

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Október 23.

megemlékezés

Csoportos óvónők

Mikulás

December 6.

Csoport és közös

Dancsiné Czeiner Edit Nádiné Bachmajer Tímea

Karácsonyi ünnepkör Advent, Luca nap,

December

Csoport és közös

Csoportos óvónők,
Bense Gabriella

Betlehemezés vagy karácsonyi műsor

December

Közös és városi

Dinó, Méhecske csoportosok

Nyugdíjas karácsony

Árpád utca

December

közös

Iványi Ferencné  és nagycsoportosok

Nyílt nap

Február 4-8.

Szülők számára nyitott.

Katica és Dínó Méhecskecsoport

Farsangà

 

Február

Csoport ünnep Szülők számára nyitott

Óvónők

Vezető hely.

Gergely járás

Március 12.

Közös ünnep

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Március 15.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Nyílt nap

Március 25.

Szülők számára nyitott.

Csigabiga és Ficánka csoport

Húsvét

Március29.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Föld napja

Április 22.

Közös ünnep,

kirándulás

Csoportos óvónők

Nyitott kapuk napja,

Április 25.

Közös, szülők számára nyitott.

Csoportos óvónők, Iványi Ferencné

Anyák napja

május

Csoport ünnep, szülők számára nyitott rendezvény

Katica csoport, Csigabiga csoport

Madarak fák napja

Május 10.

közös

Csoportos óvónők

BTC-Ovis sportnap

Május 14.

Közös, szülők számára nyitott.

 Nádiné Bachmajer Tímea, Kné Bognár Mária

Gyermeknapà

május

közös

Vez.hely, és azóvoda dolgozói

Nagyok búcsúztatója, évzáró

Május vége

Csoport ünnep szülők számára nyitott rendezvény

Ficánka,  Dínó, és Méhecske csoportok

Nemzeti összetartozás napja (Trianon)

Június 4.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Nyár-köszöntő

Június 7.

Közös, szülők számára nyitott

Iványi Ferencné és az
óvoda dolgozói

 

József Attila utcai tagóvoda,

Megnevezés

Ideje

Fajtája

Felelős

Ősz-köszöntő,

szept. 28.

Szülők számára nyitott rendezvény

Patkóné Bátori Erzsébet Karancsi Sándorné

Óvoda dolgozói

Könyvtári foglalkozások:

Magyar népmese hete

Szeptember 24-28.

Csoportok egyeztetett foglalkozásai.

Csoportos óvónők

Állatok világnapja

Október 4.

megemlékezés

Burai Zoltánné

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Október 23.

megemlékezés

Csoportos óvónők

Mikulás

December 6.

Csoport és közös

Weigl Józsefné

Csoportos óvónők

Karácsonyi ünnepkör Advent, Luca nap,

December

Csoport és közös

Csoportos óvónők,
Katica csoport, Süni és Delfin csoport nagycsoportosai

Betlehemezés vagy karácsonyi műsor

December

Közös és városi

Katica csoportosok

Nyílt nap

Február 4-8.

Szülők számára nyitott.

Katica és Süni és Delfin csoport

Farsangà

Művelődési házban

Február

Csoport ünnep Szülők számára nyitott

Patkóné Bátori Erzsébet, Akliné Szabó Ildikó Óvónők

Gergely járás

Március 12.

Közös ünnep

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Március 15.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Nyílt nap

Március 25-29.

Szülők számára nyitott.

Méhecske és Maci csoport

Húsvét

Március29.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Föld napja

Április 22.

Közös ünnep,

kirándulás

Akliné Szabó Ildikó Csoportos óvónők

Nyitott kapuk napja,

Április 25.

Közös, szülők számára nyitott.

Csoportos óvónők, Patkóné Bátori Erzsébet

Anyák napja

május

Csoport ünnep, szülők számára nyitott rendezvény

Méhecske és Maci csoport,

Madarak fák napja

Május 10.

közös

Csoportos óvónők

BTC-Ovis sportnap

Május 14.

Közös, szülők számára nyitott.

 Nádiné Bachmajer Tímea, Kné Bognár Mária

Gyermeknapà

május

közös

 tagóvoda vezető és az óvoda dolgozói

Nagyok búcsúztatója, évzáró

Május vége

Csoport ünnep szülők számára nyitott rendezvény

Katica , Süni és Delfin csoportok

Nemzeti összetartozás napja (Trianon)

Június 4.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Nyár-köszöntő

Június 7.

Közös, szülők számára nyitott

Patkóné Bátori Erzsébet és az óvoda dolgozói

Egyéb rendezvények a csoportok tervezésének megfelelően.

à jelöltek a Kakas tagóvodában eltérő módon kerülnek szervezésre.

 

Kakas tagóvoda

Megnevezés

Ideje

Fajtája

Felelős

Szüreti mulatság

Szept. 27.

Szülők számára nyitott rendezvény

Facsar-Veszeczky Anrea  Némethné Gloszauer Mónika és az óvoda dolgozói

Könyvtári foglalkozás

szeptember 24-28.

Csoportos foglalkozás

csoportok óvodapedagógusai

Állatok világnapja

Október 4.

megemlékezés

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Október 23.

megemlékezés

Csoportos óvónők

Mikulás

December 6.

Csoport és közös

Facsar-Veszeczky Anrea  óvónők

Karácsonyi
ünnepkör:

Advent

December

Teknőc és Csibe csoport  közös műsora városi

Csoportos óvónők

Betlehemezés  karácsonyi műsor

December

Közös és csoport

Mazsola csoportosok

Dolgozói karácsony

December

közös

Iványi Ferencné és tagintézmény vezetők

Nyílt nap

Február eleje

Szülők számára nyitott.

Mazsola, Béka, Csibe, Teknőc csoportok

Farsang

Február

Csoport ünnep

Óvónők . Tagóv.vez.

Gergely járás

Március 12.

Közös ünnep

Csoportos óvónők

Nemzeti ünnep

Március 15.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Nyílt nap

Március vége

Szülők számára nyitott.

Csigabiga Maci, Pillangó és Kisvakond csoportok

Húsvét

Március 29.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Föld napja

Április 22.

Közös ünnep,

kirándulás

Csoportos óvónők

Ovi - kóstoló

Április 25.

Közös, szülők számára nyitott.

Nagycsoportos óvónők, tagint. vez.

Anyák napja

május

Csoport ünnep, szülők számára nyitott rendezvény

gyermekcsoportok

Madarak fák napja

Május 10.

közös

Csoportos óvónők

BTC-Ovis sportnap

Május 14.

Közös, szülők számára nyitott.

Iványi Ferencné, Nádiné Bachmajer Tímea, Komlósné Bognár Mária tagintézmény vezetők

Gyermeknap

május

Közös, nyíltnap

Tagintézmény vezető óvoda dolgozói

Nagyok búcsúztatója, évzáró

Május vége

Csoport ünnep szülők számára nyitott rendezvény

Mazsola, Béka, Csibe és Teknőc csoportok

Nemzeti összetartozás napja (Trianon)

Június 4.

Csoport ünnep

Csoportos óvónők

Egyéb rendezvények a csoportok tervezésének megfelelően kerülnek szervezésre, havi esemény naptár szerint.

 

 

Gyermekeknek szervezett EGYÉB programok és rendezvények

 

Esemény

Felelős

Időpont

Autómentes nap

óvodapedagógusok-szülők

2012. szeptember  22.

Gyermek Színház: Mézga Géza

csoportok óvodapedagógusai

október 15.

Gyermek Színház: Százlábú a Kiskalász zenekar koncertje

csoportok óvodapedagógusai

november 26.

Adventi gyertyagyújtás

Óvodavezető, tagóvodavezetők

Adventi időszak

Gyermek Színház: Nils Holgerson zenés mesejáték

csoportok óvodapedagógusai

2013. február 4.

Kiszebáb égetés

Nádiné Bachmajer Tímea

február 7.

Március 15-ei megemlékezések, séták

Óvónők saját csoportban

 március 14.

„Nyusziváró”, tojáskereső

Óvónők saját csoportban

március 29.

Gyermek Szinház: Üssed, üssed botocskám mesejáték

csoportok óvodapedagógusai

április 8.

Filléres vásár- (Bolhapiac)

Gyermekvédelmi felelősök

igény szerint

Tűzoltó nap

csoportok óvodapedagógusai

igény szerint

ÖKO- nap

csoportok óvodapedagógusai

igény szerint

Ovi-zsaru

Dancsiné Czeiner Edit

igény szerint

 

 

 

 

SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEK: évi 3 alkalommal, ill. szükség szerint

  • új szülőket tájékoztató,
  • nevelési év nyitó őszi, és
  • tavaszi (iskola választó).

 

Csoport:

Őszi Szülői értekezlet témája: 2012.szeptember 10.

Tavaszi Szülői értekezlet témája: 2013. február 1.

nagycsoport és nagy-középső

Gyermekek fogadása

Iskola érettség kritériumai

Iskolaválasztás, DIFER eredmények, tanító nénik tájékoztatója

Minden csoport

Gyermekek fogadása, beszoktatás, szokásrendszer kialakítása. Foglalkozások.

Egészséges életmódra nevelés.

DIFER eredmények.

vegyes csoport

Gyermekek fogadása, beszoktatás, szokásrendszer kialakítása, Iskola érettség kritériumai

Iskolaválasztás, DIFER eredmények.

Beszoktatás tapasztalatai

kiscsoport

Gyermekek fogadása, beszoktatás, szokásrendszer kialakítása

Egészséges életmódra nevelés Beszoktatás tapasztalatai

 Nagy csoportok

Gyermekek fogadása, beszoktatás, szokásrendszer kialakítása, Iskola érettség kritériumai

Iskolaválasztás Beszoktatás tapasztalatai

Közös

2013. június 12. szerda

Új szülők tájékoztatása

 

Szülői Szervezetek elnökei

 

Szivárvány tagóvoda

József Attila utcai tagóvoda

Kakas tagóvoda

Pusztainé Papp Krisztina

Bognár Tímea

Bancsiné Daru Edina

 

SZMK ÉRTEKEZLETEK

 

Időpont

Tervezett téma / feladat

2012.október 2-3..

A 2012/2013. nevelési év munkatervi feladatainak és a házirend felülvizsgálatának véleményezése

2012. november 30.

SZMSZ felülvizsgálata, aktuális kérdések

2013. január 15-16.

Szülői közösségi bál szervezése

2013. április 15-16.

Szülői igény elégedettség mérés, értékelése

 

 

Csigabiga csoport

jel csiga

Óvó nénik:

Komlósné Bognár Mária (Marcsi néni)

Dancsiné Czeiner Edit (Edit néni)

Dajka néni:

Monoriné Dancs Éva (Éva néni)

Pedagógiai asszisztens:

Janovicsné Bálint Ágnes (Ági néni)

 

Névsor:

Csigacsoport

 

  • Cs1
  • Cs2
  • Cs3
  • Cs4
  • Cs5

Születésnaposaink:

csiga

 

Napirend:

napirend

 

Hetirend:

hetirend

Térkép_Bicske Városi Óvoda (székhely)

 

Oldalainkat 207 vendég és 0 tag böngészi