Könyvajánló a pszichológustól - Varázsos Évek
Selma H. Fraiberg: Varázsos évek
Hogyan értsük meg és miként kezeljük a korai gyerekkor problémáit?
(Park Kiadó, 1999)
A könyvet különösen azok olvassák örömmel majd, akik szeretnék megérteni mi zajlik gyermekükben és akik szeretik hallgatni mások gyermekeinek történeteit is. Élvezetes olvasmányt jelenthet és egyben új felfedezéseket a több gyermekkel megáldott szülőknek is!
Az első 5 életév különböző fejlődési szakaszait és a szakaszokra jellemző, konkrét problémákat gyakorlati szempontból mutatja be. A kora gyermekkor első, bemutatott szakasza születéstől a tizennyolcadik hónap végéig tart, a második a harmadik év végéig, az utolsó a hatodik életévig.
A leírásánál és tanácsoknál annyival ad többet, hogy megismerhetjük a kisgyermek varázsos éveinek lelki folyamatait is. Varázsvilágát, ami kiegyensúlyozatlan, időnként kísérteties, viselkedése számunkra olykor megmagyarázhatatlan, mert nem lehet valóságos személyekre és eseményekre visszavezetni. Mágikus gondolkodása átszövi élete eseményeit, fantáziája szerint ő és cselekedete az okozója jónak és rossznak egyaránt. Gyakran szüleit is varázserejűnek éli meg.
Másként reagálunk a 2 éves és másként az 5 éves gyermek félelmeire, szorongásaira. Ha megértjük a fejlődő gyermek lelkét, akkor segítjük hatékonyan belső erőforrásai kifejlődését. A gyermek a szüleihez fűződő biztonságos kapcsolat talaján egyre jobban megkülönbözteti az objektív és szubjektív valóságot, egyre több tapasztalatot gyűjt, mely gondolatvilága fejlődéséhez vezet, varázsvilága az ésszerű gondolkodás felé fordul.
Angliában a II. Világháború alatt elárvult csecsemők és kisgyermekek számára mintaintézetet hoztak létre kiválogatott személyzettel, analitikus pszichológusokkal és optimális intézeti körülményekkel. A felnőtt és gyermek közötti jó kapcsolat kialakulásához minden biztosítva volt. Még ezek között a keretek között sem fejlődtek a gyermekek úgy, ahogy a családban felnövő gyermekek fejlődtek. Tévedhetünk néha a technikák alkalmazásában, lehetnek hibáink a gyermeknevelésben, ha erős kötelék van szülő és gyermek között, akkor ez ösztönzi döntő módon a fejlődést, a szellemi stabilitást.
A világ minden bölcsessége sem helyettesítheti a meghitt emberi kapcsolatokat, a családi köteléket- ez az emberi fejlődés lényege.