1 %

1

Méhecske

 

mehecske 

Méhecske csoport

Mottónk:

Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.”

Szabó Magda

Csoportunk az emeleti folyosó első csoportja. Az új nevelési évet 22 gyermek kezdte meg,13 fiúval és 9 kislánnyal.

A nagyméretű csoportszoba lehetővé teszi a számunkra, hogy jól elkülönítsük a babakonyha, babaszoba játékait, az autós, vonatos és építős játékokat. A csoportszoba közepén helyet készítettünk a kreatív, társasjátékos asztaloknak, az étkezések helyszínének.

Ebbe a meleg, derűs légkörű csoportba érkező gyermekeink örömmel játszanak, a polcainkon csücsülő könyveket is szívesen nézegetik, lapozgathatják, mi pedig örömmel olvasunk, mesélünk nekik.

A zene, az ének, a tánc fontos szerepet tölt be nálunk. A zenei nevelésre nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen nemcsak a lélek melegítője, hanem számos fejlesztési lehetőség tárháza is.

A komplex napi tevékenységeink során igyekszünk a differenciálás segítségével minden kisgyermek tehetségét megtámogatni, fejleszteni nehézségeiket Fontos számunkra, hogy a gyerekek szeretetteljes, derűs légkörben töltsék el mindennapjaikat. Biztonságos, otthonos környezetet biztosítunk számukra, melyben érzelmi és értelmi fejlődésük maximálisan megvalósulhat.

 


Óvónők:

Járfás Judit (Judit néni)

Palusek Fanny (Fanny néni)

Pedagógiai asszisztens:

Horváthné Gál Mónika (Mónika néni)

Dajka:

Kovács Réka (Réka néni)

 

 

Névsor: 

 Mehecske nevsor 2023
Mehecske nevsor 2023

Csoportszobánk:

 

  • Csigabiga csopszoba
  • csiga csopszoba

 

Születésnaposaink:

Mehecske szulinap 2023 

 

Napirendünk:

Napirend 2023

Hetirendünk: 

 Hetirend 2023

  

Térkép_Bicske Városi óvoda Kakas Tagóvoda

 

Oldalainkat 110 vendég és 0 tag böngészi