1 %

1

Teknőc

teknoclogo

Óvónénik:

Nyilasné Mészáros Margit (Margit néni)

Pedagógiai asszisztens

Marton Terézia (Terka néni)

Dajka néni: 

Csorja Józsefné (Erzsike néni)

 

Névsor:

Teknoc nevsor 2020 

 

 Csoportszobánk:

  • Teknocszoba1 
  • Teknocszoba2 

 

 

 

napirend

 Hetirend:

Hetirend 2020

 

 

  • A répa
    Orosz népmese

    Az apóka ültetett egy répát, és így biztatgatta: - Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szép kövérre, óriási nagyra! Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett. Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta-húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa. Hívta az apóka az anyókát. Anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa. Hívta az anyóka az unokáját. Unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa. Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát. Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába nem mozdult a répa. Hívta Bogárka a tarka macskát. Macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa. Hívta a macska az egérkét. Egérke húzta a macskát, macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, hót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

    Szutyejev: Az alma

    Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-régen lehullottak a levelek, egyedül csak a vadalmafa legtetején árválkodott egyetlenegy alma.
    Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát.
    Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon magasan van – nem tud odáig felugrani.
    - Kárr – kár!
    Körülnéz Nyúl, és meglátja, hogy a szomszédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen nevet rajta.
    - Hallod-e, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl. – Szakítsd le nekem azt az almát.
    Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a földre.
    - Köszönöm szépen, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl, és fel akarta emelni az almát, de az – uramfia, mit látnak szemei?! – szusszant egyet, és elszaladt.
    - Hát ez meg miféle csoda?
    Megijedt a nyúl, de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa alatt összegömbölyödve alvó Sündisznócska hátára pottyant. Az álmából fölriasztott Sündisznócska ijedtében futásnak eredt, és tüskéin magával vitte az almát is.
    - Állj meg, állj meg! – kiáltozott Nyúl. – Hová viszed az almámat?
    - Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.
    Nyúl odaugrott Sündisznócskához
    - Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!
    Odarepült hozzájuk a Varjú.
    - Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak!
    Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta:
    - Ez az én almám, az enyém!
    Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: Varjú csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, Sündisznócska tüskéivel megszúrta Nyulat, Nyúl pedig oldalba rúgta Varjút…
    Ekkor ért oda hozzájuk a medve. Rájuk bömbölt:
    - Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!
    Azt felelik a veszekedők:
    - Mihail Ivanovics, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled.
    Ezzel elmesélték a medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte:
    - Ki találta az almát?
    - Én! – felelte a Nyúl.
    - De ki tépte le a fáról?
    - Bizony, hogy én! – károgta a Varjú.
    - Jól van. De ki kapta el?
    - Én kaptam el! – kiáltotta Sündisznócska.
    - Nos hát akkor – ítélte a Medve – mindhármótoknak joga van az almára.
    - De csak egy almánk van! – kiáltotta egyszerre Sündisznócska, Nyúl és Varjú.
    - Osszátok el az almát szép egyforma darabokra, és mindegyiktek vegye el a maga részét.
    Megint egyszerre kiáltották mindhárman:
    - Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?
    Sündisznócska elvette az almát, és négy egyforma részre vágta. Egy darabot a Nyúlnak kínált.
    - Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.
    A másodikat Varjúnak adta.
    - Ez a tiéd, mert te tépted le.
    A harmadik darabot ő nyelte le.
    - Ez az enyém, mert én kaptam el.
    A negyedik darabkát pedig a Medve mancsába nyomta.
    - Ez a tiéd, Mihail Ivanovics.
    - Ugyan miért? – ámuldozott a Medve.
    - Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra bennünket!
    És mindannyian megették a részüket az almából, és mindenki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit sem bántott meg.

    A szórakozott Mikulás
    Lelkes Miklós meséje

    Ez a Mikulás a világvégi erdőben éldegélt egy nagy kamrás, kicsi házacskában. A nagy kamrára ugyancsak szüksége volt: ott tartotta a gyerekeknek szánt ajándékokat. A sok mindenféle között cintányérozó bohócot, játék babákat, kisautót, nagyautót, zakatoló mozdonyt, a szomszédok bosszantására is alkalmas trombitát lehetett látni, de ez utóbbit mindig olyan gyerek kapta, aki a hangos trombitaszóval nem zavarta a szomszédokat, mert jól tudta a Mikulás, hogy rossz szomszédság török átok.
    No, eljött az a nagyon nevezetes nap, amikor a jó gyerekeknek ajándékot visz a jó szívű nagyszakállú. Persze, akad olyan gyerek is, aki hol jó, hol meg nem. Az ilyen gyereknek az ajándék mellé intő szavakat is visz ez a jóságos, de kicsit szigorú Mikulás. Meg is szeppen egy-egy gyerek, még az is előfordul, hogy a kisebbeknél eltörik a mécses. Hanem a Mikulás zsákja kárpótlást nyújt az ijedelemért.
    Ebben az évben kicsit szórakozott volt a Mikulás. Szűkös idők jártak kiserdőn, nagyerdőn, még a világvégi erdőben is, ahol ő lakott. Kevesebb ajándékot tudott összegyűjteni, ezért gondolatai folyton azon jártak: hol szerezhetne még újabbakat a gyerekeknek a meglévők mellé.
    Végül hatalmas zsákja, ha nem is lett színültig tele, mint máskor, azért most is megpocakosodott. Hanem a töprengő, szórakozott Mikulás véletlenül a saját cicáját is belerakta a zsákba. Nyávogta pedig a cica, Cincilimincili, erősen:
    - Én a zsákból kimennék! Fognék inkább egérkét!
    Hat pompás rénszarvas repítette a szánt, vitte a Mikulás az ajándékokat a gyerekeknek. Egyszer csak úgy tűnt neki, mintha a rénszarvasok nyávognának. Meg is jegyezte:
    - Drága segítőim, jókedvre derítőim, miért nyávogtok?!
    A hat rénszarvas sértődötten kapta hátra a fejét:
    - Miért nyávognánk, egyikünk sem macska!
    Csóválta fejét a Mikulás, azt hitte, hogy képzelődött.
    Elsőnek egy kicsi házikónál állt meg a szánkó. A háztetőn üres gólyafészek várta a tavaszt és a gólyákat, bent a szobában pedig öt gyerek az ajándékokat. A Mikulás mindegyikük fejecskéjét megsimogatta és kinyitotta a zsákját. Ezúttal nemcsak a gyerekek lepődtek meg, hanem ő is, mert a zsákból Cincilimincili nevű cicája mászott elő panaszos képpel. A gyerekek nagy örömmel simogatták, azt hitték, hogy a cica az ajándékuk. A Mikulás azonban elmagyarázta, hogy ez az ő cicája és tévedésből tette a zsákba. Ünnepélyesen elnézést kért Cincilimincilitől, a gyerekek pedig a legszebb ajándékokat kapták: pörgethető csíkos csigát, lendkerekes tűzoltóautót, focilabdát a fiúk, a két kislány pedig egy-egy szőke és göndör hajú, kék szemű és nagy szemű babát.
    A legnagyobb meglepetést azonban most hozta a legkisebb fiúcska, Pistike. Kucsmát húzott a fejére (apukájától kérte el), kabátját kifordítva vette magára és egy icipici zsákocskából (akkora volt, mint egy uzsonnászacskó) kolbászvéget vett elő. A cica elé lépett. A cicaorr rögvest izgalomba jött, felemelkedett. Pistike, aki most a Mikulás szerepét játszotta, mély hangon így szólt a cicához:
    - Tied ez a kolbászvég! Aki á-t mond, mondjon bé-t! Ez itt egy nagy kolbász – vége, minden jó, ha jó a vége!
    Mindenki nagyon nevetett, legjobban a szakállas Mikulás. Csak a cica nem nevetett, hanem kolbászvéget evett.


    Kolumbán Elvira: Karácsony az erdőben

    Egyszer volt, hol nem volt, élt két angyalka a mennyben, akik mindennap szomorkodtak, mert soha nem mentek el sehova. Meglátta ezt az ÚR Isten, és így szólt hozzájuk:
    –Közeledik a Szeretet ünnepe. Az angyalok úgy gondolták, hogy körbenéznek a Földön, készülnek-e az emberek a karácsonyra. Csatlakozzatok hozzájuk, segítsetek nekik!
    Megörült a két angyalka és máris repültek a társaikhoz.
    Az angyalok elmesélték, hogy útközben találtak a közelben egy fenyőerdőt, patakot, a távolban egy folyót, egy kék vizű tavat ami nagyon egyhangú és szemetes volt. Arra gondoltak, hogy kitakarítják, és feldíszítik mire beköszönt a karácsony.
    Nem sokáig vártak, leszálltak az erdőbe, s hozzá is kezdtek a nagy munkához.
    Szorgosan szedték a sok szemetet, gyűjtötték a száraz gallyat. A munka végén szép gömbökkel, piros almával, mogyoróval, dióval, makkal, magvakkal díszítették az erdő fáit. A végén csillámporos felhőt kerekítettek a fenyves fölé, hogy még varázslatosabb legyen. A fák alá illatos szénát, puha szalmát szórtak.
    Titokban azt remélték, hogy az erdei állatoknak, a nyusziknak, a mókusoknak, rókáknak, szarvasoknak, őzeknek, cinkéknek meglepetést szereznek ezzel a munkával.
    Dolguk végeztével felmentek a mennybe megpihenni.
    Másnap reggel izgatottan tértek vissza, vajon hogyan fogadják az állatok a feldíszített erdőt.
    Az erdő lakói el sem tudták képzelni ki rakhatott rendet az erdőben. Ám amikor észrevették az angyalokat, egyszerre kérdezték:
    –Ti voltatok? Ti takarítottátok ki és díszítettétek fel az otthonunkat? Tőletek kaptuk ezt a sok finomságot?
    Az angyalok csak mosolyogtak a sok csillogó állatszem láttán. Örültek az erdő lakóinak boldogságát látva.
    –Köszönjük! Köszönjük! Milyen jók vagytok! – hálálkodtak az állatok.
    Az angyalok és az állatok egy közös játékkal ünnepelték meg a karácsonyt. A nyulakkal táncoltak, a rókákkal bújócskáztak, a mókusokkal fogócskáztak. A játék után hangos kiáltással köszöntötték egymást és a Föld minden lakóját:
    –Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!




    Fésűs Éva: A fogfájós nyuszi

    Képzeljétek gyerekek, mi történt! ... Egy nyuszikának a mezőn megfájdult a foga. Valószínűleg úgy esett meg ez a nagy baj, hogy kemény káposztatorzsára harapott.
    Panaszosan makogott a nyuszi, és nem tudta, mitévő legyen. A pofácskája hamarosan dagadni kezdett, s amikor a barázdabillegető meglátta, ijedtében még billegni is elfelejtett.
    Lekonyult a füle bánatában , és csak üldögélt a rét közepén, gyógyfüvecskék kínálták magukat orvosságnak a fájós fogára, vadvirágok legyezgették a daganatot. De hát mindez nem sokat használt.
    Észrevette a nyuszi, hogy egy mókus mogyorót ropogtat az erdőszéli fán. Elkezdett vele beszélgetni.
    - Mak-mak, de jó neked, mókuska!
    - Mi a bajod van nyulacska?
    – Fáj a fogam. mókuska!
    - Ki kell húzni nyulacska.
    - Ki húzná ki, mókuska?
    – Harkály doktor nyulacska.
    - Nem fog fájni, mókuska?
    – Csak egy kicsit, nyulacska.
    Gyáva volt a nyuszi, de a foga már annyira fájt, hogy mégis elindult az erdőbe. Messziről hallatszott Harkály doktor kopácsolása. Amint közeledett hozzá, egyre jobban inába szállt a bátorsága.
    - Sárgarépás jó napot!- toppant eléje hirtelen a róka. - Mi lelte azt a szép nyúlpofikádat, hogy ekkorára dagadt?
    – Éppen most megyek fogat húzatni – reszketett a nyuszi-, de nagyon félek, mert harkály doktornak éles a csőre.
    - Ó, ó- sopánkodott a róka-, nem kell ahhoz harkály. Ide süss, nyulacska! Majd én rákötök egy vékony indát a rossz fogadra, megrántom, és úgy kihúzom, hogy egy csöppet sem fog fájni.
    Valójában azt gondolta a ravasz róka, hogy a fogára kötött indánál fogva szépen hazavezeti az ostoba nyulacskát a rókalyukban várakozó fiainak. Azoknak ma éppen ilyne gyönge nyúlhúsra támadt kedvük.
    A nyuszi ezt nem tudta, ezért izgatottan mozgatta a bajuszát.
    - Komolyan mondod, Róka bácsi?

    – Úgy ám füles öcsém! Sohasem fog többé fájni a fogad! No gyere csak közelebb, ne félj, nem bántalak. Tátsd ki szépen a szád! ... Így ni! Biz’ ez csúnya fog, de már rajta is a hurok. No gyere szépen velem, amerre vezetlek.
    Vitte a róka a megszeppent nyulacskát és már majdnem a rókalyuknál voltak,s be is húzhatta volna oda szépen, de akkor az egyik rókafi, a legéhesebbik, kidugta a fejét, és elkiáltotta magát:

    - Hozza papa a pecsenyét!
    Ettől a nyuszi úgy megijedt, hogy hátrarántotta a fejét, s nyomban kirepült a szájából a fájós fogacska. A róka meg, aki húzta az inda másik végét, hanyatt bukfencezett, és legurult a domboldalon, bele a jéghideg patakba.

    Felröppentek a madarak a fákról, összeszaladtak az őzek, és makkot dobáltak egymásnak a mókusok, úgy örültek, hogy ravaszdi pórul járt.
    A nyuszi pedig ahogyan hátrarántotta a fejét, megszabadult a fájós fogától, s ma is vidáman ugrál a mezőn.

    Aki nem hiszi, menjen ki a mezőre és kérdezze meg tőle!Miért alszik a medve télen.

    Egérke piros szegélyes kék kabátja
    – angol népmese -

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregapó, akinek volt egy fekete kutyája. Ez a kutya olyan picike volt, hogy öregapó elnevezte őt Egérkének. Egérke nagyon szeretett az erdőbe járni. Szaglászni, vadászni.
    Egyik alkalommal, amikor az erdőben jártak, valami nagyon érdekes szag csapta meg Egérke szimatoló orrocskáját. Ment, ment az orra után és egyszer csak egy bokorhoz ért. A bokor alatt talált egy lyukat, ami egy alagútnak volt a nyílása. Egérke bebújt a lyukon át az alagútba és ment előre. Egyik lábát rakta a másik után. Ám egyszer csak valami az útját állta. Egy nyúlanyó! Egérke éktelen ugatásba kezdett, de a nyuszi meg sem mozdult. Csak mozgatta érdekesen a fülét és az orrát.
    - Hát Te miért nem szaladsz el előlem? -kérdezte Egérke. - Hogy kapjalak el, ha nem szaladsz el előlem?
    - Miért akarsz Te engem elkapni?- kérdezett vissza Nyúlanyó.
    - Hát, nem is tudom pontosan. De én úgy tudom, hogy a nyulak el szoktak futni a kutyák elől. Te nem félsz tőlem?
    - Nem! Tudod, te olyan picike vagy, hogy bármilyen hangosan is ugatsz, nem ijedek meg tőled. Úgyhogy kérlek, hagyd abba ezt a csúnya lármázást és gyere inkább velem, megmutatom neked a kis nyuszikat!
    Így is lett. Nyúlanyó megfogta Egérke kezét és mentek előre az alagútban. Nemsokára megérkeztek Nyúlanyó házához. És valóban. Az egyik szobában, egy kis kosárkában ott aludt öt pici nyuszi.
    - Ugye milyen aranyos kis jószágok? - kérdezte Nyúlanyó. - Na, Egérke! Most már ismered a hozzánk vezető utat, gyere el hozzánk nyugodtan máskor is! - mondta barátságosan Nyúlanyó.
    Másnap reggel leesett az első hó. Öregapó nagyon féltette Egérkét. S, hogy nehogy megfázzon a nagy hidegben, ráadott Egérkére egy piros szegélyes, kék kabátot. Egérkét szúrta, szorította, csiklandozta a piros szegélyes, kék kabátka, de nem volt mit tenni, viselnie kellett. Öregapó közelebb húzódott a kandallóhoz, hogy megmelegedjen, Egérke pedig fogta magát, és piros szegélyes kék kabátjában beszaladt az erdőbe. Meg sem állt egészen Nyúlanyó házáig.
    Mikor Nyúlanyó meglátta, felkiáltott:
    - Ó, egek! Milyen gyönyörű korcsolya ruha!
    - Csakhogy ez nem korcsolya ruha! - vakkantott mérgesen Egérke. - Hanem egy piros szegélyes, kék kabát! Ami szúr és szorít. Kérlek, segíts levenni rólam! Odaadnám takarónak a kis nyusziknak.
    Nyúlanyó óvatosan levette Egérkéről a kabátot és betakarta vele az alvó nyuszikat. Nagyon meghatódott Egérke kedvességén.
    - Egérke! Kérlek! Gyere el hozzánk máskor is! - mondta, majd megpuszilta Egérke homlokát.
    Egérke boldogan szaladt haza. Útközben ugrándozott, ugatott és csaholt.
    Mikor Öregapó meglátta, megkérdezte tőle, hogy hová tűnt a piros szegélyes, kék kabátka, de Egérke csak ugatott, ugrált boldogan. Öregapó pedig a mai napig azon gondolkodik és nem érti, hogy hová tűnt Egérke piros szegélyes, kék kabátkája.


    Jékely Zoltán: A három pillangó

    Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.

    De hirtelen beborult az ég. Közeledett a vihar.

    - Repüljünk haza!- mondta a sárga pillangó, ijedten pergette a szárnyát.

    - Minél gyorsabban!- mondta a piros is, a fehér is, és elindultak gyors szárnyalással.

    Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt s egyre vizesebb lett a szárnyuk.

    De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban és jobban szakadt.

    - Menjünk a sárga tulipánhoz!- mondta a sárga pillangó,- az majd bebocsát.

    És a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, könyörögni kezdtek neki:

    - Sárga tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!

    De a tulipán így felelt:

    - A sárgának szívesen kinyitom, de a pirosnak és a fehérnek nem.

    Erre a sárga így felelt a szívtelen tulipánnak;

    - Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!

    A tulipán csak ingatta a fejét, de a kelyhét nem nyitotta ki. Az pedig mind sűrűbben szakadt.

    - Menjünk a fehér tulipánhoz!- mondta a fehér pillangó.

    Ázva- fázva elvergődtek a tulipánhoz, s szépen kérlelni kezdték:

    - Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!

    De a tulipán így felelt:

    - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.

    Erre a fehér pillangó így felelt:

    - Ha testvérkéimet nem fogadod be, inkább én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsemhogy elhagyjuk egymást.

    A szívtelen tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig már zuhogott. A pillangók szárnya már teljesen átázott.

    - Menjünk a piros tulipánhoz!- mondta a piros pillangó. A szakadó esőben elvergődtek a piros tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:- Kis tuli nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!

    De a szívtelen tulipán így felelt.

    - A pirosat szívesen beengedem, de a fehéret és sárgát nem.
    - Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!- mondta a piros pillangó is.

    Tovább vergődtek hárman csurom vizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze- összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek- botlottak fűszálról- fűszálra és egy- egy lapulevél alatt húzták meg magukat. De a szél oda is besüvöltött és becsapott az eső.
    Süss fel nap, süss fel nap,
    Szárogasd meg szárnyamat,

    Nyisd ki a virágokat!- könyörgött a három didergő pillangó. A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő beszédét, és annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egy- kettőre megszárította.

    S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, mígcsak le nem nyugodott a nap.
  • Süni, süni, sünike

    Süni, süni, sünike,
    Sétálgat az erdőben.
    Tüskés hátán falevél
    Megvédi, ha jön a tél.

    Piros alma

    Piros alma, piros alma,
    beteszlek a kosaramba,
    megeszlek én, meg én téged,
    adjál nekem egészséget!


    Gomba, gomba, gomba

    Gomba, gomba, gomba,
    nincsen semmi gondja.
    Ha az eső esik rája,
    nagyra nő a karimája.
    Az esőt csak neveti,
    van kalapja,
    teheti!
    Itt a karácsony
    Hópihe-szárnyon száll az idő, Ünnepi díszben áll a fenyő. Készül a bejgli, a sok jó falat, Itt a karácsony a kertek alatt!


    Így forgatom, úgy forgatom

    Így forgatom, úgy forgatom,
    a kezemben összenyomom,
    Jó keményre meg is gyúrom,
    a hóembert megcélzom!
    Puff! Hoppla hó!
    Talált a hógolyó!
    Gazdag Erzsi: Hóember
    Udvarunkon, ablak alatt
    álldogál egy fura alak;
    hóból van keze-lába,
    fehér hóból a ruhája,
    hóból annak mindene,
    szénből csupán a szeme.
    Vesszőseprű hóna alatt,
    feje búbján köcsögkalap.

    Fésűs Éva: Fánk

    Dagasztanak. pofozgatnak,
    szép kerekre kiszaggatnak,
    Kendő alatt elaltatnak,
    jó melegen tartogatnak.
    Meg is növök egykettőre,
    beugrom a serpenyőbe,
    irul-pirul a két orcám,
    Hófehér a szalagocskám!
    Így lovagolnak
    Így lovagolnak a hölgyek. Az urak gyorsabban mennek. A parasztok így döcögnek. A huszárok így röpülnek, hopp, hopp, hopp!


    Osváth E: nyújtózik a hóvirág

    Nap kergeti
    a telet.
    Hancúroznak
    friss szelek.
    Nyelvecskéjével
    a fű
    tavaszt kóstol:
    – Jóízű!
    Bimbót bont a
    barka már.
    A hóvirág?
    Ő sem vár.
    Hosszú volt a
    tél nagyon.
    Jót nyújtózik
    a napon.


  • Fújja a szél a fákat

    Fújja szél a fákat,
    Letöri az ágat, reccs...


    Gyí, paci paripa

    Gyí paci, paripa, nem messze van Kanizsa, odaérunk délre, libapecsére.


    Dombon törik a diót

    Dombon törik a diót, a diót. Rajta meg a mogyorót, mogyorót…
    Töröm, töröm a mákot
    Töröm-töröm a mákot, Sütök neked kalácsot.


    Hej, Gyula

    Hej, Gyula, Gyula, Gyula. Hej, Gyula, Gyula, Gyula, szól a duda, duda, duda, Pest, Buda, Buda, Buda, pattogatott kukorica!


    Az erdőben van egy ház

    Az erdőben van egy ház,
    abban lakik a Mikulás.
    A bajusza hófehér,
    a szakálla térdig ér,
    a puttonya sokat ér,
    sok ajándék belefér.


    Szita, szita sűrű szita

    Szita, szita, sürü szita, Ma szitálok, holnap sütök, Neked egy kis cipót sütök. Megzsirozom, Megvajazom, Mégis, mégis, neked adom! Hamm, hamm!


    Gyerekek, gyerekek

    Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet, sósat, sósat, jó ropogósat. Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz.
  • Cirmos cica
    Ha én cica volnék
    Esik az eső
    Jöjj ki napocska
    Fecskét látok
    Kiszáradt a diófa
    Ég a gyertya
    Kis, kis kígyó
    Ácsorogjunk, bácsorogjunk
    Brumm, brumm brúnó
    Dirmeg, dörmög
    Mackó, mackó
    Kis kacsa fürdik
    Tekeredik a kígyó
    Aki nem lép egyszerre
    Én kis kertet kerteltem

Térkép_Bicske Városi óvoda Kakas Tagóvoda

 

Oldalainkat 12 vendég és 0 tag böngészi