Adó 1%-a

jozsef attila tagovoda  Az 1-es Ovis Gyermekekért Alapítvány tisztelettel kéri, hogy idén is támogassák az alapítványt adójuk 1%-ával. Adószám: 18493265-1-07

Süni csoport

suni logo

  

Óvodapedagógus:

Palusek Fanny (Fanny néni)

Mészáros Gyöngyvér (Gyöngyvér néni)

Pedagógiai asszisztens:

Varga Antalné (Erika néni)

Dajka néni:

Kovács Réka (Réka néni)

 

 

Süni csoport

Az új nevelési évben 22 kisgyermek érkezett a csoportba (13 kislány és 9 kisfiú), életkor szerint 2,5 – 4 évesek, mini- kis csoportosok. Szeptember 1-jén 9 kisgyermek érkezett az óvodába, a többiek, akik még nem jártak közösségbe, folyamatosan csatlakoznak hozzájuk. Mindent megteszünk azért, hogy a lehető legegyszerűbb legyen az elválás és a beilleszkedés a gyermeknek és a szülőnek is.

A csoportszoba, az emeleti folyosó közepén található. Meleg hangulatú csoportszoba, melyben a gyerekek megtalálhatják a kedvüknek megfelelő játékokat: babakonyha, babaszoba, kisautók, építő játékok, valamint könyvek, kirakók és egyéb asztali játékok.

Nekem, mint óvodapedagógusnak, nagyon fontos a mindennapi mese, a zene, az ének, a tánc és a mozgás, valamint ezek kombinációi. A népmesékkel, a népdalokkal, a gyermekjátékokkal észrevétlenül fejleszthetjük a gyermekeket valamennyi területen, mint a szókincs, a beszéd, a zenei hallás, a ritmusérzék és a mozgás. Így ezeket igyekszem becsempészni a gyermekek játékába is.

Ha az idő engedi a friss levegőre is szívesen visszük a gyermekeket.

Névsor:

Suni nevsor 2022

 

  • Katica szoba 2021

Születésnaposok:

Suni szulinap 2022

Napirend:

Suni napirend 2022

 

Hetirend:

Suni hetirend 2022

  • Mondókáink 

    Piros alma fenn a fán….

    Gyí paci, paripa …

    Volt egyszer egy kis törpe …

    Töröm, töröm a mákot …

    Cini-cini muzsika …

    Kinézek az ablakon …

    Fújja a szél a fákat …

    Télapóka, télapóka …

    Gyerekek, gyerekek …

    Ziki-zaki- zakatol …

    Hacuka, pacuka …

    Dirmeg, dörmög a medve …

    Béka, béka brekeke …

    Lassan forog a kerék …
  • Verseink

    Versekhez

    Volt egyszer egy kemence …

    Egy kis huncut szélgyerek …

    Dióbél bácsi …

    Jön a tél …

    Hóesésben …

    Tavaszváró…

    Nyújtózik a hóvirág …

  • Meséink


    Mesehez


    Iciri-piciri

    Török és tehenek

    A répa

    Kóró és kismadár

    A két medvebocs meg a róka

    Kipp-kopp a gesztenye gyerek

    A kesztyű

    Kipp-kopp a hóban

    Kipp-kopp karácsonya

    Egérke piros szegélyes kék kabátja

    A kismalac és a farkasok

    Téli lakoma

    A pórul járt farkas

    Sündisznócska lovagol

    Apa óvodába megy

    Öcsike és a földigiliszta

    Bogyó és Babóca – A vizicsiga
  • Énekeink, dalos játékaink 

    Enekeinkhez

    Volt egyszer egy kis törpe …

    Süssünk, süssünk valamit …

    Lassan jár a csiga-biga …

    Süss fel nap …

    Mackó, mackó ugorjál …

    Csiga-biga gyere ki…

    Csepp-csepp csepereg …

    Tekeredik a kígyó …

    Kis, kis kígyó …

    Télapó itt van …

    Megjött a mikulás …

    Ég a gyertya ég …

    Ember, ember, december …

    Ezüst szánkót hajt a dér …

    Egy kis malac …

    Borsót főztem …

    Itt a farsang …

    Lánc, lánc Eszter lánc …

    Bal lábat a jobb után …

    Eresz alól fecskefia …

    Bujj, bujj zöld ág …

    Kis kacsa fürdik …

    Gólya bácsi, gólya …

    Egy csepp, két csepp …

    Én kis kertet kerteltem …

    Aki nem lép egyszerre …

    Fut szalad a pejkó …

  • Zenehallgatásaink

    Zenehallgatashoz

    Hervad már a lombnak 

    Ha vihar jő 

    Szállnak, szállnak, peregnek 

    Hull a hó 

    Száncsengő 

    Csicsi: Nyuszitánc 

    Az állatok farsangi bálja 

    Kolompos: Télbúcsúztató

 

 

Méhecske csoport

Méhecske csoport

Mehecske logo

 

    

Csoportunk arculata az idei nevelési évben teljesen megváltozott. 18 gyermekünkből 14 iskolai tanulmányait kezdte meg, 4 kisgyerek maradt, aki negyedik évét tölti az oviban. 5 fő volt Süni csoportos, 1 fő volt Maci csoportos, 1 fő a nyáron költözött Bicskére, 4 fő a Kakas tagóvodából érkezett. Jelenleg így 15-en vagyunk a csoportban, 11 fiú és 4 lány.

   

    Mindenki tanköteles korú, tehát jövőre valószínűleg iskolába megy.

Ritka eset a miénk, az első időszakot mindenképpen arra szánjuk, hogy az öt felől érkező gyermekeknek lehetőségük legyen megismerni egymást, bennünket, felnőtteket.

   

    A csoport működéséhez szükséges szabályok gyakorlására, megtanulására is türelmesen hagyunk elégséges időt. Mindeközben viszont élünk a lehetőséggel, hogy nagycsoportos korosztály lévén próbáljuk minél nagyobb önállóságra nevelni őket, magasabb színvonalú játékos oktatásra, nevelésre törekszünk. A foglalkozásokat játékos keretben, játékos módon valósítjuk meg, elvárjuk, hogy a feladatok jó megoldására törekedjenek minden tevékenységi formában.

  

     Szeretnénk, ha minél hamarabb éreznék, hogy szeretettel fogadjuk őket, igyekszünk nyugodt, biztonságot adó légkört biztosítani számukra, hogy szívesen járjanak oviba, igényeljék a csoporttagok és felnőttek társaságát.

Óvó nénik:

Győrikné Városi Ilona (Ica nén)
 

Pedagógiai asszisztens:

Stockbauer Tünde (Tündi néni)


Dajka néni:

Lakiné Kovács Tímea (Timi néni)

Névsor:

Mehecske nevsor2022

 

Születésnaposok:

Mehecske szulinap2022

csop szob

Napirend:

Napirend 1 2022

Napirend 2 2022

Hetirend:

Hetirend 2022 

Katica csoport / Marienkafer Gruppe

katica

Óvó néni / Erzieherin

Horváth-Bödör Éva (Éva néni)
Szegedi Izabella Tímea (Timi néni)

Dajka néni / Hilferin

Pásztor Anita (Anita néni)

 

Idén 25 gyermek kezdte meg a tanévet csoportunkban, így 20 középső- és 5 kiscsoportos korú katica csoportos gyermekünk van, melyből 13 lány és 12 fiú.
Német-nemzetiségi csoportunk németes óvó nénije Éva néni, aki játékosan bevezeti a gyermekeket a német nyelv rejtelmeibe.
A zene és a tánc, a magyar népzene mindkettőnk életében fontos szerepet tölt be, így a csoportunk mindennapjaiban is megjelenik, szeretetünket szeretnénk a gyermekeknek is átadni.
Fontosnak tartjuk a friss levegőn való játékot, ezért sok időt töltünk az udvaron vagy a közeli játszótéren és sokat sétálunk, hogy felfedezzük környezetünket.
Nagy hangsúlyt fektetünk a társas kapcsolatok kialakítására, a gyermekek közösséggé formálására.

Nyugodt, érzelmi biztonságot adó családias légkört biztosítunk számukra, hogy jókedvűen járjanak óvodába.

Mivel minden gyermek egyéni tempóban fejlődik, ezért különös gondot fordítunk az egyéni fejlesztésükre, mely kiemelt szerepet kap mindennapjainkban.

Fontosnak tarjuk a szülőkkel kialakított kölcsönös bizalmon alapuló partneri kapcsolatot.

 

Névsor:

Nevsor 2022 

 

Csoportszobánk:

  • Katica szoba 2021

 

Születésnaposok:

Szulinaposok 2022

 

Napirend:

Napirend 2022

 

Hetirend:

Hetirend 2022

DSC03362 

 

  • Katica Ősz
  • Katica Tél

Lepke csoport

Lepke

 

Lepke csoport

Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.”

Szabó Magda

Csoportunk az emeleti folyosó legvégén található. Ebbe a meleg, derűs légkörű csoportba érkező gyermekeink örömmel játszanak a tágas babakonyhánkban, ami rengeteg házimunkával látja el őket, de a favonat, autók és megannyi játék csábító erejének sem tudnak ellenállni. A polcainkon csücsülő könyveket is szívesen nézegetik, lapozgathatják közi-nagycsoportos Lepkéink, mi pedig örömmel olvasunk, mesélünk nekik. Az új nevelési évet 20 gyermek kezdi meg. Csoportunk összetétele 4 fiú és 16 lány.

A zene, az ének, a tánc fontos szerepet tölt be nálunk. A zenei nevelésre nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen nemcsak a lélek melegítője, hanem számos fejlesztési lehetőség tárháza is. Már léptünk fel városi rendezvényen, ahol becsülettel megálltuk a helyünket. Örömmel, szeretettel készültünk, várjuk az idei lehetőségeket is, ahol a gyermekeink megmutathatják rátermettségüket, tudásukat a nagyvilágnak, így fejlesztve önbizalmukat, önértékelésüket.

Másik nagy kedvencünk a dramatizálás, ahol idővel megmutatkozhatnak még a csendesebb, szerényebb gyermekeink is. A komplex napi tevékenységeink során igyekszünk a differenciálás segítségével minden kisgyermek tehetségét megtámogatni, fejleszteni nehézségeiket.

Fontos számunkra, hogy a gyerekek szeretetteljes, derűs légkörben töltsék el mindennapjaikat. Biztonságos, otthonos környezetet biztosítunk számukra, melyben érzelmi és értelmi fejlődésük maximálisan megvalósulhat.

Óvó nénik:      

Járfás Judit (Judit néni)

Ipachné Karai Edina (Edina néni)

Pedagógiai asszisztens:
 
Horváthné Gál Mónika (Mónika néni)

Szántó Szilvia (Szilvi néni)

Dajka néni:

Hevérné Gelencsér Mónika (Mónika néni)

 

Névsor:

Névsor2022

 

Csoportszoba:

  • Lepke1
  • Lepke2

 

Születésnapok:

Szulinap2022

 

 Lepke180

Napirend:

 Napirend2022

 

Hetirend:

 Hetirend2022

 

 

 

Horváthné Gál Mónika (M

Térkép_József Attila utcai Tagóvoda

 

Oldalainkat 336 vendég és 0 tag böngészi